Kel, hogy legyen valaki ezen a világon
Ki mikor szomorú sírjon a vállamon!
Öntse ki szíve nagy bánatát,
S ha kell megértse lelkem haragját
Kell, hogy legyen valaki, aki szeret,
Ki minden este magához ölel!
Fülembe súgja édes hangjával,
Te vagy életem legszebb csodája.
Kell, hogy legyen valaki, aki utál,
Ki ha magasan szállok leránt!
S mikor boldogságom megtalálom,
Azonnal elveszi nincs szánalom.
Kell, hogy legyen valaki, aki megért,
Ki ha eltévednék haza kísér!
Ha elönt bú s nagy fájdalom,
Letörölné könnyektől arcom.
VÁLTOZÁS
Gondolat, mely mindig él,
Oh, minden szívben remél.
Az érzés mely égbe röpít,
Ezen csak a változás segít.
Mikor hallgassátok Zoránt, Kárpátiát,
Úgy érzitek, őszintén szeretitek a hazát.
Most mikor szívünk egyűt dobog,
Ahogyan szélben a zászló lobog.
Ősszel mikor elhervad a virág,
Gyászba borul az egész világ,
De szívünkben ott a remény, hit s szeretet,
Mely fehérbe öltözteti gyászos lelkünket.
Milliónyi szív ötvenhatba,
Nem tudta mit hoz a holnap.
Mégis önáldozóan tőrt előre. De miért?
Hazájuk igaz s szebb jövőjéért!!
KOPOGTAT AZ ŐSZ
Szelíden fújdogál az őszi szél
A nyárról szép meséket mesél.
Elszállott a meleg nyár,
Hűvösödni kezdtek az éjszakák.
Már a tücsök se zenél oly vidáman,
Tudja, hogy jön az ősz s üres a kamrája.
Néha még ráhúz egy nótára,
S feledi milyen nagy szomorúsága.
Madarak sokasága egy helyen gyülekezz,
S beszélik útjukat az ereszen.
Elmondják de szép volt a nyár!
S most meg már mennyire kopár a határ.
Egy almafa is gondolja magába,
Mennyire árva lesz nemsokára.
Szemébe látni, hogy szomorú
Fejét lehajtva lombjára borul.
Csend lepi el az egész tájat,
S csak a szél simogatja a fákat.
Mindenki csendesen figyel,
Érzik, itt van az ősz, itt van közel.Boldog, aki Téged Ismer
Boldog, aki téged barátként ismer,
Annak minden nap egy siker
Nem tudja mi az unalom
Csillagkent te neki ragyogsz.
Igen! Boldog, aki téged ismer
Te szereteted meleg, igaz, hű
Igen te fontos vagy nekünk!
Mert mint halnak a víz,
Embernek a szerető szív.
A te barátságod tárt karokkal hiv.
Illannak, szállnak, rohannak az évek
Zengve éneklem e verset neked.
Arcomon mindig ott a mosoly,
Bár te azt mondod legyek komoly.
Eltűnik majd arcomról a vigasz,
Lemossa majd az újabb tavasz.
Amikor a fa új rügyeket fakaszt.
