8. Rész

Anyuka is meglepődött. Mindenkit zavarba hozott ezzel. A nő hozzam lepett és megkérdezte tőlem:

     -Jobban vagy-e? A tegnap miért rohantál úgy el? Segíteni akartam!

Nem értettem semmit. Anyuka meg ennyit se. Rákérdeztem:

     -Nem értek semmit, tessék szépen elmagyarázni a dolgot eleitől végig!

     -Na jó, akkor elmagyarázom. Figyeljetek ide!  Tegnap dél fele történt az egész (Ne már, ez látott tegnap Istvánnal-gondoltam). A Kossuth Lajos szobornál történt az egész dolog (Kezdek rosszul lenni-gondoltam). Én épp tartottam fel a központra, hogy valami jó ruhát vegyek a fiamnak.

     -Jól van, térjen a lényegre!-mondta anyuka

     -Szóval akkor tartottam a központra, tudjuk, hogy nagyon meleg volt. Téged is megláttalak Emőke., ott az úton, valami volt a kezedben. Biztos a könyvtárba tartottál. És egyszer csak láttam, hogy elájultál az úton, biztos a nap megsütötte a fejed és azért (Elájultam? Nem tudok erről semmit-gondoltam)

     -Én kérem szépen nem ájultam el a tegnap, nagyon jól éreztem magam-vágtám rá 

     -Azért én is ismerlek téged, és odafutottam, ott voltam melletted vagy 5 percig, már mentőt akartam hívni, de egyszer csak felébredtél és futottál lefele. Úgy elfutottál, hogy még egy szót se tudtam váltani veled.

    -Emőke, ezt nekünk itthon nem is mesélted el!

    -De, anyuka én nem emlékszek semmire!

    -Baj van itt, holnap megyünk a kórházba, vizsgáljon meg az orvos. Izgatom magam.

    -Anyuka nincs semmi bajom, nem megyek én orvoshoz. Nagyon jól vagyok.

Nem mondtam el, hogy ma voltam az orvosnál. De akkor mi volt az az eset Istvánnal a kocsiban? Nem tudom. Ténleg lehet, hogy csak álmodtam. Meg kell kérdezzem tőle. Nagyon fontos. Ezért izgultam már ennyit a tegnap és a mai nap is? Akkor azért nem vagyok terhes, mert nem is feküdtem le Istvánnal? Megszólal ismét a nő:

    -És még egy furcsa dolog, amit észrevettem a tegnap (Jaj ne kezze, most tényleg ez álom vagy valóság, azt akarja mondani, hogy látott még Istvánnal is?-gondoltam)

    -Mi az a furcsa dolog?-kérdezte anyuka

    -Mikor Emőke el volt ájulva, mind azt mondta, hogy István, István.

    -Ki ez az István, Emőke?-kérdezte anyuka

    -Barátnőm, Izabella, pasija, de örökké veszekednek.

    -Én is mind ezt kérdeztem, hogy ki ez az István, de nem válaszolt, csak mondta a nevét.

    -Emőke te tényleg beteg vagy, holnap délelőtt nem megyek munkába, elkérezek a főnöktől és elmegyünk a korházba. Rendben?

    -De anyuka értsd meg, nincs semmi bajom. Nagyon is jól vagyok.

    -Te nem vagy jól, az orvos kivizsgál, és akkor kiderül, hogy jól vagy-e vagy sem.

Nagyon izgattam magam. Meg voltam egyrészt nyugodva, hogy nem feküdtem le Istvánnal, de azért megkérdezem. Legyen biztos. Biztos, ami biztos. A nő felállt és távozni készült:

    -Én, kell menjek, várnak otthon, csak eljöttem ide, mert fontosnak találtam a dolgot.

    -Nagyon szépen köszönöm, a viszontlátásra.

A nő elment, anyuka bement a szobába, ledőlt az ágyba, fáradt volt, nehéz napja volt. Azt gondoltam, hogy át kell menjek mamához, el kell újságoljam a dolgokat neki, lássuk, hogy mit szól. És még Robinak is el kell mondjam amikor hazajön a sátorozásból, nem fogja elhinni, hogy mi minden megtörtént velem ezen a két napon, és még holnap is nehéz napom lesz amikor anyukával elmegyünk az orvoshoz. Jaj, csak ne az az orvos legyen, aki ma megvizsgált engem.  Akkor nekem annyi. Elkéreztem anyukától és átmentem mamához. Előd otthon maradt. Nagyon nehéz az élet, gondoltam magamban.

Következő oldal