3. Rész
19:00 óra volt, amikor hazaérkeztem. Az udvaron nem volt senki. Csend volt. A kocsi kint volt az udvaron, biztosra mentem, hogy bent vannak a házban. Elődnek a biciklije nem volt otthon, akkor az otthoniaknak nem tudhatták, hogy hol voltam eddig. Nagy lélegzetet vettem és beléptem az ajtón. A konyhában nem volt egy árva lélek se. Mind a ketten, vagyis anya és apa bent voltak a szobában, onnan jött ki valami zaj. Húztam le a cipőmet és akkor nagy mérgesen ront ki apuka:
-Emőke, az égszerelmire, hol voltál? Látod, hogy mennyi az idő? Tudod, hogy mikor mentél el itthonról? Jól vagy?
-Apuka, szépen kérlek, ne kiabálj! Mindent elmondok szóról szóra, hallgass meg! Ülj le az asztal mellé!
Apuka szót fogadott nekem, leült az asztal mellé, az aragázkályha felől. Én a sarokban foglaltam helyet, biztonságban éreztem ott magam, és elkezdtem mesélni:
-Ahogy mondtam a könyvtárba mentem. Az út közben, hogy ne unatkozzak, felhívtam Robit. Megkérdeztem, hogy mit csinál, azt mondta,hogy unatkozik, én is elmondtam,hogy hova tartok. Erre azt mondta, hogy ha már ott vagyok a könyvtárnál, akkor nézzek le hozza, hogy beszélgessünk egy kicsit. Így is tettem. Azért húzódott ki így az idő.
-Jó értlek én, ba*meg, de nincs annyi időd, hogy telefont ragadj és felhívj minket, hogy ne aggódjunk?
-Ki is ment a fejemből apuka. És ez nem volt elég, hogy Robihoz mentem. Mikor készültem eljönni tőle, akkor szólt a telefon. Mama hívott, hogy menjek át, mert kell segítsek neki valamit. Siettem. Útközben, ott a rendőrség előtt találkoztam Előddel, és mondtam neki, hogy ha haza ér mondja meg, hogy hova megyek. De ahogy látom, ő még nem érkezett haza.
-Jól van Emőke, most az egyszer elnézem ezt a félrelepésedet, hogy nem szóltál nekünk, hogy hova mész, de a következő ilyen alkalomkor valami büntetés vár rád.
-Jó apuka, megígérem, hogy nem lesz több ilyen eset.
-Ba*meg, Előd is hol időzik ilyen sokáig? Ő miatta is kezdjek aggódni.
Apuka magamra hagyott és belegondoltam, hogy jól átvertem, és ha megtudja az igazságot, akkor nekem vége. Előd sincs itthon. Belegondoltam, hogy ő vele is megtörtént pont egy ilyen eset és azért időzik ennyit. De nem telt el 5 perc, már itthon is volt. Apuka őt is elővette. Ő azt mondta, hogy eljátszódtak az időt Csabikával és megmutatta, hogy milyen játékot hozott. Ahogy látom Előd nem hazudott, ő még nem is mer ilyen dolgot tenni, hisz még csak 11 éves, ő nem kerül bajba, de én...
Már este 8:00-at üt az óra. Vacsoraidő van. Anyuka is kijött a szobából, neki kezd vacsorát készíteni. A vacsora sült krumpli és savanyútej volt. Imádom ezt az ételt, és máskülönben is nagyon megéheztem. A vacsoraidő alatt apuka figyelmeztetett minket, hogy ne hamarkodjuk el az életet, élvezzük, hogy gyerekek vagyunk. Ekkor nekem a krumpli megakadt a torkomon és elkezdtem köhögni. Mindenki nagyon megijedt, hogy mi történt velem. Néhány percig tartott a köhögési rohamom. Apuka veregette a hátam és egyszer csak elállt. Folytattuk az evészetet, és apuka folytatta a süket dumáját arról, hogy ne vágjunk bele hamar a felnőtt életbe. Én ezt már nem bírtam tovább hallgatni és megszólaltam:
-Apuka fejezd be ezeket, a szövegeket, még kicsik vagyunk, nem teszünk semmi ehhez hasonló dolgot. Vigyázunk magunkra.
-Én ezt nagyon jól tudom, de azért nem árt figyelmeztetni a mai fiatalságot, hogy nehogy elfelejtse.
19:00 óra volt, amikor hazaérkeztem. Az udvaron nem volt senki. Csend volt. A kocsi kint volt az udvaron, biztosra mentem, hogy bent vannak a házban. Elődnek a biciklije nem volt otthon, akkor az otthoniaknak nem tudhatták, hogy hol voltam eddig. Nagy lélegzetet vettem és beléptem az ajtón. A konyhában nem volt egy árva lélek se. Mind a ketten, vagyis anya és apa bent voltak a szobában, onnan jött ki valami zaj. Húztam le a cipőmet és akkor nagy mérgesen ront ki apuka:
-Emőke, az égszerelmire, hol voltál? Látod, hogy mennyi az idő? Tudod, hogy mikor mentél el itthonról? Jól vagy?
-Apuka, szépen kérlek, ne kiabálj! Mindent elmondok szóról szóra, hallgass meg! Ülj le az asztal mellé!
Apuka szót fogadott nekem, leült az asztal mellé, az aragázkályha felől. Én a sarokban foglaltam helyet, biztonságban éreztem ott magam, és elkezdtem mesélni:
-Ahogy mondtam a könyvtárba mentem. Az út közben, hogy ne unatkozzak, felhívtam Robit. Megkérdeztem, hogy mit csinál, azt mondta,hogy unatkozik, én is elmondtam,hogy hova tartok. Erre azt mondta, hogy ha már ott vagyok a könyvtárnál, akkor nézzek le hozza, hogy beszélgessünk egy kicsit. Így is tettem. Azért húzódott ki így az idő.
-Jó értlek én, ba*meg, de nincs annyi időd, hogy telefont ragadj és felhívj minket, hogy ne aggódjunk?
-Ki is ment a fejemből apuka. És ez nem volt elég, hogy Robihoz mentem. Mikor készültem eljönni tőle, akkor szólt a telefon. Mama hívott, hogy menjek át, mert kell segítsek neki valamit. Siettem. Útközben, ott a rendőrség előtt találkoztam Előddel, és mondtam neki, hogy ha haza ér mondja meg, hogy hova megyek. De ahogy látom, ő még nem érkezett haza.
-Jól van Emőke, most az egyszer elnézem ezt a félrelepésedet, hogy nem szóltál nekünk, hogy hova mész, de a következő ilyen alkalomkor valami büntetés vár rád.
-Jó apuka, megígérem, hogy nem lesz több ilyen eset.
-Ba*meg, Előd is hol időzik ilyen sokáig? Ő miatta is kezdjek aggódni.
Apuka magamra hagyott és belegondoltam, hogy jól átvertem, és ha megtudja az igazságot, akkor nekem vége. Előd sincs itthon. Belegondoltam, hogy ő vele is megtörtént pont egy ilyen eset és azért időzik ennyit. De nem telt el 5 perc, már itthon is volt. Apuka őt is elővette. Ő azt mondta, hogy eljátszódtak az időt Csabikával és megmutatta, hogy milyen játékot hozott. Ahogy látom Előd nem hazudott, ő még nem is mer ilyen dolgot tenni, hisz még csak 11 éves, ő nem kerül bajba, de én...
Már este 8:00-at üt az óra. Vacsoraidő van. Anyuka is kijött a szobából, neki kezd vacsorát készíteni. A vacsora sült krumpli és savanyútej volt. Imádom ezt az ételt, és máskülönben is nagyon megéheztem. A vacsoraidő alatt apuka figyelmeztetett minket, hogy ne hamarkodjuk el az életet, élvezzük, hogy gyerekek vagyunk. Ekkor nekem a krumpli megakadt a torkomon és elkezdtem köhögni. Mindenki nagyon megijedt, hogy mi történt velem. Néhány percig tartott a köhögési rohamom. Apuka veregette a hátam és egyszer csak elállt. Folytattuk az evészetet, és apuka folytatta a süket dumáját arról, hogy ne vágjunk bele hamar a felnőtt életbe. Én ezt már nem bírtam tovább hallgatni és megszólaltam:
-Apuka fejezd be ezeket, a szövegeket, még kicsik vagyunk, nem teszünk semmi ehhez hasonló dolgot. Vigyázunk magunkra.
-Én ezt nagyon jól tudom, de azért nem árt figyelmeztetni a mai fiatalságot, hogy nehogy elfelejtse.
Én ezt nem bírtam tovább hallgatni és felálltam az asztal mellől és berohantam a fürdőbe. Még most is azt gondoltam, hogy a mai eset a kocsiban csak mind álom volt. Ez majd kiderül holnap a kórházban, gondoltam magamban.
