2.
Rész
Mint tudjuk tartok hazafele. Egész úton az járt a fejembe, hogy mi lesz velem ha teherbe estem Istvántól. Sok mindent gondoltam: az biztos, hogy kitagadnak otthonról, és halálomig haragba leszek a szüleimmel. Anyum tudja, hogy ki az az István, de egyáltalán nem tetszik neki. Apum nem tud semmiről semmit. Ha ő megtudja, akkor biztos nagy cirkuszt csap és menekülhetek el otthonról. Hogyha nem esnék teherbe, akkor simán menne a dolog, akkor még otthon se mondanám el, hogy mit tettem a könyvtár előtt Istvánnal a kocsiban. Nagyon nehéz dolog ez az életemben. Ez a nap nagy problémát okozott nekem. Azt hiszem fel se kellett volna keljek.
Ahogy mindig szoktam, most is a könyvtár fele tartott az utam, hogy hátha összetalálkozok Istvánnal. Már ott voltam a Tali (*kávézó neve) előtt, és ahogy előreláttam, senki se volt a kapu előtt. Kezdtem megnyugodni, mert jobb is, hogy ha most nem találkozok vele. A könyvtárhoz értem és belestem az udvarra. Kihaltnak tűnt az udvar, egy árva lélek se mozgott bent. Nem időztem sokat, mentem csak felfele. Kiértem a központra. Megpillantottam az órát. Mikor megláttam, hogy már 17:00 óra el van múlva, akkor nagyon megijedtem, hogy otthon balhé lesz, mert csak kb. 1 órára voltam elkérezve, és az alatt is a könyvtárba. Kb. 12:00-kor indultam el otthonról. Törtem a fejem, hogy most mit is mondjak otthon. De semmi jó történet nem jutott az eszembe. Nem akartam elmondani, hogy lefeküdtem Istvánnal. Elhatároztam, hogy nem megyek haza. Elmegyek mamáékni. Elmesélem neki a történetet, ami velem történt ezen a szép, meleg nyári napon. Ő biztos megért engem, mint mindig, Szedtem a lábam, hogy találjam otthon, mert 19:00 órára szokott menni misére. De ahogy tartok felfele, távol meglátok egy személyt, aki mintha a nevemen szólítana. Én fel se figyeltem rá, azt gondoltam, hogy csak képzelődök. De nem sok idő telik el, megint hallom, de már hangosabban, hogy valaki nevemen szólít:
-Emőke, Emőke, Emőke, hol voltál eddig?
Nagyon megijedtem. Észrevettem, hogy Előd, a tesom, tart lefele biciklivel. Szerintem ment edzésre, de nem tudtam elképzelni, hogy miért errefele jött. Úgy akartam tenni, mintha semmit se hallottam volna, csak mentem az útszélen. Egyszercsak a biciklivel elejémbe húz, egy lépest se tudtam menni előre.
- Emőke, Emőke, Emőke hol voltál ilyen sokáig?
-Előd, kérlek, hagyjál, nincs jó kedvem!
-Mi történt veled? Mi a baj?
-Nem tudom elmondani, menj, siess edzésre, mert a végen még elkésel!
-Nem edzésre megyek, megyek az egyik osztálytársamhoz, fog adni valami jó játékot, azt hozom el.
-Jó menjél, otthon mond meg, hogy jól vagyok, ne izgassák magukat.
-Most te hova mész?
-Megyek át mamához, ő mondta, hogy menjek át, valamit kell segítsek neki.
-Rendben, megmondom!
-Köszi szépen Előd, tudtam, hogy számíthatok rád.
Adtam Elődnek két nagy puszit és azzal mentem is tovább. Már ott voltam a keresztfánál. Nem gondolkodtam sokat, siettem mamához. Mindjárt ott vagyok a házuk előtt, amikor szembetalálkozok Szabó Tibivel.
-Ez hiányzott nekem is az életemből-gondoltam magamban.
Úgy akartam tenni mintha telefonálnék, de nem sikerült, le kellett álljak vele dumálni.
-Szia Emőke, mi járatban vagy errefelé? Hogy vagy? Micsinálsz?
-Szia, sietek mamához, kell segítsek neki valamit. Nagyon fontos, úgyhogy most kell, hagyjalak, majd beszélgetünk máskor.
-Jó hamar leráztál, de jól van, menjél!
Így van, hamar leráztam Tibit, de nagyon is jól tettem, nem volt kedvem beszélgetni vele, elég volt az, ami ma történt. Beléptem az ajtón. Mama meglepődött, hogy nem is szóltam neki semmit és ott vagyok. Egy kicsit rossz bőrben voltam. Ezt észre is vette és megkérdezte:
-Mi a baj veled? Látom, hogy nem vagy jól.
-Igen mama, nem vagyok jól, de nem tudom, hogy is mondjam el.
-Mond el úgy, ahogy tudod, meghallgatlak és segítek, hogyha tudok.
-Jó mama, tudom, hogy számíthatok rád. Úgy történt mama, hogy mentem a könyvtárba, hogy vigyem vissza a könyveket, és mikor kijöttem akkor...........
-Találkoztál Istvánnal!-vágta rá mama
-Igen mama, így történt, de ez nem egy akármilyen találkozás volt, örökre megmarad ez nekem! Örökké emlékezni fogok rá!
-Micsináltatok? Remélem nem követtél el valami hülyeséget!
-Mama, mama, de elkövettem!
-Mit ugyanbiza?
-Lefeküdtem vele!
-Felmentél a lakására?
-Nem, hanem a kocsijában. Ahogy jöttem ki a könyvtárból, odahívott és mondta, hogy üljek be a kocsiba és nem eresztett ki. Majd feltett egy szerelmes számot, ami elvette az eszem és megtörtént a dolog. Segíts mama! Hogy mondjam el otthon, mit fognak szólni? Ki fognak tiltani otthonról!
-Jaj Emőke, te Emőke, elszúrtad az egész életed, kitudja, hogy meg gyereked is születik.
-Robi is ezt mondta, hogy minden esély megvan rá.
-Én holnap elmegyek veled a kórházba,és amit csak tudok mindent megteszek,hogy ne kerülj bajba!
-Köszönöm szépen mama.
Mint tudjuk tartok hazafele. Egész úton az járt a fejembe, hogy mi lesz velem ha teherbe estem Istvántól. Sok mindent gondoltam: az biztos, hogy kitagadnak otthonról, és halálomig haragba leszek a szüleimmel. Anyum tudja, hogy ki az az István, de egyáltalán nem tetszik neki. Apum nem tud semmiről semmit. Ha ő megtudja, akkor biztos nagy cirkuszt csap és menekülhetek el otthonról. Hogyha nem esnék teherbe, akkor simán menne a dolog, akkor még otthon se mondanám el, hogy mit tettem a könyvtár előtt Istvánnal a kocsiban. Nagyon nehéz dolog ez az életemben. Ez a nap nagy problémát okozott nekem. Azt hiszem fel se kellett volna keljek.
Ahogy mindig szoktam, most is a könyvtár fele tartott az utam, hogy hátha összetalálkozok Istvánnal. Már ott voltam a Tali (*kávézó neve) előtt, és ahogy előreláttam, senki se volt a kapu előtt. Kezdtem megnyugodni, mert jobb is, hogy ha most nem találkozok vele. A könyvtárhoz értem és belestem az udvarra. Kihaltnak tűnt az udvar, egy árva lélek se mozgott bent. Nem időztem sokat, mentem csak felfele. Kiértem a központra. Megpillantottam az órát. Mikor megláttam, hogy már 17:00 óra el van múlva, akkor nagyon megijedtem, hogy otthon balhé lesz, mert csak kb. 1 órára voltam elkérezve, és az alatt is a könyvtárba. Kb. 12:00-kor indultam el otthonról. Törtem a fejem, hogy most mit is mondjak otthon. De semmi jó történet nem jutott az eszembe. Nem akartam elmondani, hogy lefeküdtem Istvánnal. Elhatároztam, hogy nem megyek haza. Elmegyek mamáékni. Elmesélem neki a történetet, ami velem történt ezen a szép, meleg nyári napon. Ő biztos megért engem, mint mindig, Szedtem a lábam, hogy találjam otthon, mert 19:00 órára szokott menni misére. De ahogy tartok felfele, távol meglátok egy személyt, aki mintha a nevemen szólítana. Én fel se figyeltem rá, azt gondoltam, hogy csak képzelődök. De nem sok idő telik el, megint hallom, de már hangosabban, hogy valaki nevemen szólít:
-Emőke, Emőke, Emőke, hol voltál eddig?
Nagyon megijedtem. Észrevettem, hogy Előd, a tesom, tart lefele biciklivel. Szerintem ment edzésre, de nem tudtam elképzelni, hogy miért errefele jött. Úgy akartam tenni, mintha semmit se hallottam volna, csak mentem az útszélen. Egyszercsak a biciklivel elejémbe húz, egy lépest se tudtam menni előre.
- Emőke, Emőke, Emőke hol voltál ilyen sokáig?
-Előd, kérlek, hagyjál, nincs jó kedvem!
-Mi történt veled? Mi a baj?
-Nem tudom elmondani, menj, siess edzésre, mert a végen még elkésel!
-Nem edzésre megyek, megyek az egyik osztálytársamhoz, fog adni valami jó játékot, azt hozom el.
-Jó menjél, otthon mond meg, hogy jól vagyok, ne izgassák magukat.
-Most te hova mész?
-Megyek át mamához, ő mondta, hogy menjek át, valamit kell segítsek neki.
-Rendben, megmondom!
-Köszi szépen Előd, tudtam, hogy számíthatok rád.
Adtam Elődnek két nagy puszit és azzal mentem is tovább. Már ott voltam a keresztfánál. Nem gondolkodtam sokat, siettem mamához. Mindjárt ott vagyok a házuk előtt, amikor szembetalálkozok Szabó Tibivel.
-Ez hiányzott nekem is az életemből-gondoltam magamban.
Úgy akartam tenni mintha telefonálnék, de nem sikerült, le kellett álljak vele dumálni.
-Szia Emőke, mi járatban vagy errefelé? Hogy vagy? Micsinálsz?
-Szia, sietek mamához, kell segítsek neki valamit. Nagyon fontos, úgyhogy most kell, hagyjalak, majd beszélgetünk máskor.
-Jó hamar leráztál, de jól van, menjél!
Így van, hamar leráztam Tibit, de nagyon is jól tettem, nem volt kedvem beszélgetni vele, elég volt az, ami ma történt. Beléptem az ajtón. Mama meglepődött, hogy nem is szóltam neki semmit és ott vagyok. Egy kicsit rossz bőrben voltam. Ezt észre is vette és megkérdezte:
-Mi a baj veled? Látom, hogy nem vagy jól.
-Igen mama, nem vagyok jól, de nem tudom, hogy is mondjam el.
-Mond el úgy, ahogy tudod, meghallgatlak és segítek, hogyha tudok.
-Jó mama, tudom, hogy számíthatok rád. Úgy történt mama, hogy mentem a könyvtárba, hogy vigyem vissza a könyveket, és mikor kijöttem akkor...........
-Találkoztál Istvánnal!-vágta rá mama
-Igen mama, így történt, de ez nem egy akármilyen találkozás volt, örökre megmarad ez nekem! Örökké emlékezni fogok rá!
-Micsináltatok? Remélem nem követtél el valami hülyeséget!
-Mama, mama, de elkövettem!
-Mit ugyanbiza?
-Lefeküdtem vele!
-Felmentél a lakására?
-Nem, hanem a kocsijában. Ahogy jöttem ki a könyvtárból, odahívott és mondta, hogy üljek be a kocsiba és nem eresztett ki. Majd feltett egy szerelmes számot, ami elvette az eszem és megtörtént a dolog. Segíts mama! Hogy mondjam el otthon, mit fognak szólni? Ki fognak tiltani otthonról!
-Jaj Emőke, te Emőke, elszúrtad az egész életed, kitudja, hogy meg gyereked is születik.
-Robi is ezt mondta, hogy minden esély megvan rá.
-Én holnap elmegyek veled a kórházba,és amit csak tudok mindent megteszek,hogy ne kerülj bajba!
-Köszönöm szépen mama.
Mamának adtam három nagy puszit és azzal kimentem az ajtón. Megyek haza. El is gondoltam, hogy otthon, ha kérdezni fogjak, hogy hol voltam akkor bevetek egy nagy hazugságot, igaz nem a nagy erősségem az, hogy hazudjak, de ebben az esetben nagyon muszáj, hogy még otthon maradhassak. Majd vasárnap elmegyek a templomba és mindent meggyónok szóról szóra. Este is el fogom mondani az egész rózsafűzért, hogy minden jól sikerüljön. Ahogy a gondolataimat befejeztem, már bent is voltam a kapun.
